Hannibal ötven árnyalta II.

Mert mondja meg nekem valaki, mi másért vitte magával Hannibal Bedeliat...


Szándékosan választottam, Dr. du Mauriert a pszichiáteremnek. Csak Ő benne láttam annyi idomíthatóságot, hogy megfelelő társam legyen, a titkaink megőrzésében. Porig romboltam mindazt, ami valaha Ő is volt, elértem azt, hogy csak én legyek az egyetlen betege, és hogy elszökjön velem ide, Firenzébe. A kapcsolatunk, mindig is túlnyúlt a szakmaiságon. Bedelia, olyat tett velem, amit más nem merne, és nem is hagynék, kivéve egy személyt. Tudta, mit érzek Will Graham iránt, hogy Ő az egyetlen, akit nem ennék meg, vele ellentétben. Ez mindig is dühítette, de ennyire még soha. A hatalmi harc, ami köztünk folyt, egy örök spirálban végződött. A fürdőből kilépve, a dühös, domináns tekintettével találtam szembe magamat. Bedelia, a karosszékben ült, a bő blúza alól, kikandikált a fűzője, ahogy előre dőlt. A szoknyája feszesen tapadt, a combjaira, és a tűsarkúján a lakk, fenyegetően villant, miközben az arcán, teljes nyugalommal, a borát kortyolgatta. Ismerős volt ez a jelenet, Balltimoreban gyakran alkalmaztuk, ezt a technikát. Tudtam, mi a dolgom, hogy mire számíthattok, de nem akartam neki, teljesen megadni a hatalom minden előnyét.

– Felöltözhettek?

– Nem. Tudja, mi a dolga, Hannibal.

– Igenis, úrnőm.

Ez a megszólítás, volt érvényben ilyenkor. Tudta, ha nem nyújt nekem elég élvezetett a társasága, másnap az asztalom végzi. Mindent elkövetett, hogy ezt elkerülje. Kicsit olyan volt, mintha az Ezeregyéjszaka meséiben élnénk. Ledobtam a törülközőt, és letérdeltem előtte. A fejemet lehajtottam, és a kezeimet a két combomra helyeztem. Én voltam a veszélyesebb, az irányításmániás, de ezt néha jól esett átadni másnak. Segített tisztában gondolkodni.

– Mit parancsol, úrnőm?

A cipője orrát, elém tolta, jelezvén, csókoljam meg. Apró, csókokkal haladtam, végig a bokáján felfelé, de a lábait továbbra is, keresztbe fonva tartotta.

– Elég.

Visszatértem az alap felálláshoz. Bedelia felállt, és elővette a szekrényből, az egyik selyem nyakkendőmet. Azt hittem, a szememet fogja vele bekötni, de a csuklóimat kötözte össze, a hátam mögé. Megkerülve engem, újra a szekrényhez sétált, és egy vastagnyelű, lovagló pálcával tért vissza.

– Hannibal, maga ma azért van itt, hogy kiverjük a fejéből, egy bizonyos személy iránti, vonzódását.

A pálca végével, lassan végighaladtam a testemen. A belső combon indult, egy pillanatra megállt az ágyékomnál, a bőr szíj végig szántott a heréimen, a péniszemen, majd a hasamon fel, a mellkasomig. Az állam alá érve, felemelte a fejemet. Megfordította a pálca végét, és a gégém alá csúsztatta.

– Mit tenne, ha most itt lenne, Mr. Graham? Mit engedne meg neki?

– Mindent, úrnőm.

A pálca, egy suhintással sújtott le a hátamra. Némán tűrtem, a fizikai fájdalomtól, soha nem féltem.

– Ha azt mondanám, ez a pálca vége, William pénisze, mit tenne? Kielégítené orálisan?

– Igen, úrnőm.

A pálca markolata a szám elé került.

– Szopd!

Lehunytam, a szememet és megfeledkeztem a valóságról. Azt képzeltem, Will áll előttem, Ő előtte térdelek ugyanígy. Megbilincselt, levetkőzetett, de végre engedett a vágyainak, és kiszabadított a merev péniszét, csak hogy a számba dughassa. A markolat volt a hímveszője a fantáziámban. Először csak lassan nyaltam végig, majd a képzeletbeli nyögésre válaszul, az egészet a számba vettem. Határozott nyelvmunkával kényezettem, azt képzelve, hogy Ő egyre erőszakosabb lesz, éreztem, ahogy egy kéz markol a hajamba, hogy erősebb mozgásra sarkaljon. Kívántam, a merevedésem már fájdalmasan lüktet, és csak arra tudtam gondolni, hogy Will hagyja, hogy kényeztessem, és az utolsó pillanatban, a hajamat hátrahúzza, kirántja magát a számból, és a nyitott számba élvezz, miközben a szemembe néz. A heréim megrándultak a gondolatra, minden vágyam csak egy volt, kielégülni.

– Nem élvezhetsz el!

Bedelia kirántott a számból a markolatot, és ellépett előlem. A szoknyája, hangtalanul hullott a földre, ahogy kilépett belőle. A harisnya kötője alatt, nem viselt fehérneműt, a gyantázott tökéletességén, megcsillantak a kéjnedvei. Ő is élvezte a mi kis játékunkat, még akkor is, ha tudta, én mást képzelek a helyébe. Elém állt, a két bokája közé fogta a térdemet, és ledobta magáról a blúzát. Az ágyéka szabadon állt a szám előtt, tudtam mire vágyik, de ameddig nem adott utasítást, addig élveztem, hogy Ő is szenved a vágytól.

– Nyald.

A fejemet a hajamnál fogva megragadta, és előre húzta, hogy a vágytól már sikamlós ajkai közé csúsztassam a nyelvemet. Először a csiklóját izgattam, lassú nyelvkörzéssel, majd belé hatoltam nyelvvel. Hangosan nyögött felettem, az arcomat, még közelebb húzva magához. Visszatértem a csiklójához, és újra nyaltam, haraptam, egyre erőssebben. Tudtam, hogy a harapásért, büntetés jár, de nem érdekelt. Hátrarántotta a fejemet, és vadul csókolt. Az ajkaival beleharapott a számba, feltépte a húst, és a vérem lassan szivárogni kezdett.

– Kiengedte meg, hogy harapj?

– Senki, úrnőm.

Egy határozott rántással elengedett, majd távolabb lépett tőlem. Újra felemelte a pálcát, és egy fekete tubust tett maga mellé. Mire készül? Ilyet még nem tett. Tényleg, ennyire dühös?

– Álljon fel!

– Forduljon meg, és hajoljon előre.

Az összekötözött kezeim miatt, nehéz volt megtartani az egyensúlyomat. A Dr. du Maurier ezt látta, ezért eloldozott.

– Kapaszkodjon az ágytámlába, a lábakat szét. Úgy. Szóval, azt szeretné, ha Mr. Grahammel, lehetne itt.

– Igen, úrnőm.

– Akkor is, ha William, magába hatolna?

A pálca hangosan csattant a fenekemen. A bőr marta a testemet, de én csak arra gondoltam, hogy Will tenyere csapkod.

– Igen, úrnőm.

– Ezt fogjuk most tenni.

Hallottam a flakon nyitódását, és csukódását. A levegőt betöltötte a síkosító, jellegzetes illata, és éreztem, ahogy Bedelia a fenekemhez ért. Lehunyt szemhéjaim mögött, azonban William ujjai vesztek el bennem, majd amikor már három ujjal könnyedén izgatott, belém hatolt. A fájdalom, erősebb volt a megszokottnál, de én nem bántam. Mindent megadnék neki, meg is ölhetne, az se érdekelne, csak egyszer legyen velem. A csípőmbe kapaszkodva, lökne rajtam, vad, mohó tempót diktálna, de most se engedné szabadjára az igazi énjét. Visszafogná a nyögéseit, magában azt bizonygatva, hogy Ő ezt nem élvezi, hogy csak azért csinálja, hogy engem megalázon. Miközben mindketten tudjuk, hogy csak egy hajszál választ el minket, az orgazmustól. Bedelia, megérezte rajtam a változást, ezért megint rám vert a pálcával. Ki akart elégülni, de nem akarta, hogy én előbb élvezzek el. Itt volt az ideje, hogy átvegyem a hatalmat felette.

– Csak azért csinálja ezt, mert féltékeny Will Grahamre. Azt akarja, hogy magára gondoljak helyette. Engedje, hogy megszabadítsam a kielégítetlenségétől.

Elengedtem az ágytámlát, és felé fordultam. A pálca kiesett a kezéből, és hátrálni kezdett. A tekintette rémült lett. Eszébe jutott, ki uralkodik, ki felett, a valóságban.

– Tudom, hogy maga is akarja.

Az arcára emeltem a kezemet, és Ő megfordult. Tudta, hogy nincs más választása. A karfába kapaszkodva hajolt előre, és én síkosítótól nedves ujjal hatoltam az ánuszába. Felnyögött, és megremegett alattam, de nem törődtem vele. A fantáziám, ismét átvette az irányítást, Willbe hatoltam, és Ő nyögött, vergődött alattam. A csípőjét, mohón lökte elém, míg én a kezemmel előre nyúlva izgattam Őt.

– Soha, nem lesz az Öné.

– Azt, majd meglátjuk.

Gyorsítottam a tempón, Bedelia G- pontját masszírozva az ujjaimmal. Befogtam a száját, amikor a csúcsra ért, a képzeletemben, még mindig a nyomozó remegett az orgazmus hulláimmal, ő élvezett a kezembe. A gondolat is elég volt, hogy hangosan nyögve elélvezzek. Az ondóm sűrűn lövellt, és én kimerülve roskadtam az előttem fekvő testre.

Amikor magamhoz tértem, megfordítottam alattam a nőt.

– Szóval, soha nem lesz az enyém?

– Soha.

Másnap ebédre, Carne alla pizzaiolat ebédeltem, immár egyedül.