Murder Family 11. fejezet

11.

            Dr. Bloom, karikás szemekkel ült Jack Crawford irodájában. Az éjszakát azzal töltötte, hogy próbált nyomára bukkanni az eltűnt paciensének, aztán Dr. Chilton mellett virrasztott a műtétei után, és reggel, pedig amikor hazament, hogy felkészüljön az napi teendőire, Will Graham lelőtte a nála ólálkodó Dr. Abel Gideont. A külseje csak nyomokban tükrözte azt a tökéletességet ami Őt jellemezte, de jelen pillanatban ez volt a legkisebb problémája. Amit az utóbbi pár órában hallott és történt vele, az mindent felírt magában, amit eddig gondolt. Abigail Hobbs még is segített az apjának megölni a lányokat, végig igaza volt mindenkinek. De ez már nem számított semmit, meghalt. Megölték. Ahogy az apjával is megölték az áldozatokat. Még mindig nem tudta elhinni a lányról, hogy Ő is gyilkolt volna. Azt igen, hogy segített őket becserkészni, - nagyszerűen tudott manipulálni -, de hogy Ő is ölt volna, azt nem tudta elképzelni. Soha nem tudják meg az igazságot, hála Gideonnak. De miért Ő? Mi köze volt neki a Hobbs lányhoz? A kezében lévő papírpoharas kávét hiába nézte, abban nem talált választ. Mr. Crawford a szokásos hévvel rontott be az irodájába és ült le elé, az asztal túloldalára. A férfi szemmel láthatólag ideges volt, nem teketóriázott, egyből a lényegre tért.

– Maga az egyetlen, aki kívülről látja mindegyik személyt. Létezhet az, hogy Dr. Lecter tanácsára szökött meg Abigail az intézetből?

– Nem, biztos, hogy nem. Hannibal pártfogolta a lányt, de csak olyan mértékig, amennyire azt szakmailag jónak látta, és mindent megtettek volna azért Willel, hogy Freddie Lounds ne tűntesse fel Őt rosszfényben.

Az üvegajtó a doktornő háta mögött kinyílt, és Beverly lépett be rajta.

– Jack, egy percre kérem. Ezt látnia kell. Abigailről van szó…

A férfi csak bólintott és a doktornőre nézett.

– Érdekli?

– Igen.

Alana minden kis mozaikot össze akart rakni, amit csak képes volt az éjszakából, és a lány halálával kapcsolatban. Követve Miss Katzot, és a számítógép fölé hajolva figyelték a térfigyelő kamerák felvételét. A képen feltűnt Miss Hobbs, ahogy elhalad egy furgon mellett. Az ajtó hirtelen kinyílt, és a rángatózó, rugdosódó lány eltűnt benne. Dr. Bloom a szája elé emelte a kezét, úgy nézte az utolsó felvételeket a betegéről.

– Ellenőriztük a rendszámot. Abel ezt az autót használta akkor, amikor Dr. Chiltont elrabolta a műtős kellékkel együtt, és ezt találtuk meg az autópályán.

– Tehát akkor Dr. Gideon, elrabolta Abigail Hobbst, elvitte Minnesotába, ahol megölte majd megette?

– Minden nyom erre utal, bár a gyomrában nem találtunk emberi hús maradványt, csak hashajtó nyomokat.

– De miért jött utána vissza, hogy megölje Dr. Bloomot?

Beverly megrántotta a vállát.

– Erre csak Ő tudhatta a választ, de ezt már soha nem fogjuk megtudni.

– Azt mondták, a chesapeki hasfelmetszőnek akart szerenádot adni, virág és bonbon voltak az eddigi gyilkosságok, Dr. Chiltonból ajándék kosarat csinált. Abigailnek csinálta mindezt? De ha Ő volt a hasfelmetsző, miért ette meg? Miért nem állította ki, mint a többieket?

– Ha Ő lett volna a gyilkos, biztos, hogy nem ette volna meg.

– Akkor ezt tegyük félre egy pillanatra, és nézzük meg mi a közös nevező. Miért tette ezt a lánnyal? Egyáltalán, honnan tudhatott róla, hogy Ő létezik és kicsoda?

Jimmy Price felnézett rájuk az egyik hulla felől, és csak úgy közvetve megjegyezte:

– Freddie Lounds írt egyszer egy összehasonlító cikket, ahol megemlíti Hobbsot és a hasfelmetszőt egy riportban. Talán ez lehet a kapocs. Elrabolta, beszélgettek, és Abel hajlamos volt bárkitől, bármilyen információt elfogadni. Ki tudja, hogy a mi kis dalos pacsirtánk mit mondott neki?

Jack nem tartotta hihetetlenek az ötlet. Ismerte a riporternőt, tudta, hogy bármire képes lenne a hírverésért.

– Azonnal hozzák ide Freddie Loundst! Nem érdekel, milyen ideg állapotban van, hogy hajlandó-e végre vallomást tenni, azonnal jöjjön ide!

Azzal a férfi dühösen viharzott vissza az irodájába, hátrahagyva mindenkit. Dr. Bloom, ahogy nézte Gideon egyik volt pszichiáterét, megborzongott. Akár Ő is feküdhetne itt, ha Will nem ölte volna meg a férfit.

– Alana! Magával még nem végeztem.

Mr. Crawford az ajtóból kiabált be neki, és Ő kivételesen boldogan ment be utána.

            Alig ült le ismét a székbe, a „guru” azonnal neki kezdett a mondandójának.

– Will Grahamről akartam magával beszélni. Dr. Lecter személyes okokból nem vállalja a továbbiakban a kezelését, és azt mondta, Dr. Du Maurier vegye át helyette a páciensét. Ismeri a doktornőt?

– Csak futólag. Hannibal miért adja át Őt? Valami baj van?

– Mint azt már említettem Önnek, személyes ügy. Ebbe nem avathatom bele, de biztosíthatom, hogy nem ez Will legnagyobb problémája jelen pillanatban. Amit tett, az nem nevezhető teljesen védelemnek. Az kivégzés volt. Közvetlen közelről lőtte fejbe Dr. Gideont, miután fegyvert rántott magára.

– Azért, hogy engem megvédjen. A maga által kinevezett őrnek nem az lett volna a feladata, hogy megakadályozza a támadást? Fényes nappal ott állt egy gyilkos a keretemben, és ha Ő nem ér oda, akkor megöl! Szerintem jelen esetben hálásnak kéne lennünk neki, nem pedig megbüntetni.

A doktornő gyorsan felhúzta magát, ahogy a barátját ért vádakat hallgatta. Tisztában volt vele Ő is, hogy nem így kellett volna eljárnia a férfinak, de attól még helyesnek tartotta a döntését.

– Dr. Bloom, maga nem volt ott Minnesotában. A tény, hogy a Hobbs lányt megölték, annyira felzaklatta Őt, hogy gyakorlatilag ellopta az autómat, engedély nélkül, parancsot figyelmen kívül hagyva, száguldott végig az országúton, hogy ide jöjjön magához és kivégezzen egy gyilkost. Maga szerint ez észszerű viselkedés?

– Persze, hogy nem az! De figyelmeztettem magát Jack számtalanszor, hogy ne küldje Őt ki terepre, ne engedje közel Abigailhez! Will számára olyan volt a lány, mint azok a kutyák, akiket úton, útszélen összeszed. Túl tiszta, ártatlan ahhoz, hogy ne a jót keresse benne folyamatosan. Biztos vagyok benne, hogy ha megtudta volna, az igazságot róla összetörik, de nem ennyire, mint így. Megvédte a lány életét egyszer, de újra már nem tudta. Nem tudta időben elkapni az újabb gyilkost, és ez törést okozott a lelkében. Még egy egészséges embernek is nehéz feldolgoznia mindazt, amin nap, mint nap átmennek itt az irodában, a terepen, a hullaházban, nem hogy még neki. Belegondolt egyszer is milyen érzés lehet, egy gyilkos fejével gondolkodni? Egyszerre lélegezni vele, végig venni, hogyan, kit és mikor öljön meg? És nem is egyszerű esettekről van szó. Mindaz a borzalom, amit lát, örökké a lénye marad. Jót fog tenni neki a kikapcsolódás, bárhol is van. Szüksége van az agyának a pihenésre, hogy ne terheljük túl.

– És ha azt mondom magának, nem mint a főnöke, hanem mint a barátja, hogy jelen pillanatban Dr. Lecterrel van? Akkor is ez a véleménye?

– Ha vannak bármilyen kételyeim is, azok nem érintik Hannibalt. Számomra az sokkal nagyobb fejtörést okozna, hogy mi lesz akkor, ha kiküldi újra terepre? Mi lesz, ha addig kényszeríti, hogy turkáljon mások agyában, hogy mint Gideon, nem tudja kicsoda Ő? Bedugja az intézetbe és magára hagyja igaz? Megkapta tőle, amit akart, már nem lesz rá szüksége és beteheti a fiókba, mint egy használaton kívüli tárgyat. Csak, hogy Ő nem egy eszköz Jack, hanem hús vér ember. Megérdemli azt, hogy tisztelettel bánjanak vele, és segítsük az amúgy is nehéz gondolkodás módját. Ha most elítéli, és azt mondja nem volt helyes, amit tett, azzal csak tovább romboljuk azt a keveset is belőle, ami még épp. Felelősnek érzem magam Gideon halálért, és azokért az emberekéért, akiket megölt. Ha nem ülteti el Dr. Chilton és kitudja még hány ember, - köztük lehet, hogy én is-, a fejében el azt a gondolatot, hogy Ő a hasfelmetsző, akkor nem szökik meg, és nem kezd álmok futni. A jegyző könyv számára kijelentem, hogy hiba volt Will Grahamet terepre küldeni, és elítélni azért, amiért felfokozott idegállapotban tette a dolgát. Nem Ő a hibás, de ha most elültetjük az Ő elméjében is ezt a gondolatot, akkor kitudja mi lesz a következménye? Igen, megölt egy elítéltet, de Dr. Gideon hány embert ölt meg brutális kegyetlenséggel? Boldogabb lenne, ha én is ott feküdnék Brian Zeller asztalán, miközben Abel egy lövéssel, teszem azt a karján, a kórházban várná, hogy visszavigyék az intézetbe, hogy ott kitervelje az újabb szökést? Meddig akar még elmenni Jack? Willnek most támogatásra és megnyugvásra van szüksége, nem pedig elutasításra és támadásra. Csak remélni tudom, hogy Hannibal képes most rendbe hozni a lelkét, és felkészítenie mindarra, ami majd itt vár rá.

Alana felpattant a székből és ki akart viharzani az irodából. Már a kilincset fogta, amikor Mr. Crawford megszólalt a háta mögött.

–Willnek és Dr. Lecternek viszonya van. Még mindig helyesnek tartja, hogy most együtt vannak?

A nő keze megremegett egy pillanatra, ahogy fel akarta pofozni a férfit, de higgadtságot erőltet magára. Hihetetlennek tűnt a tény, de attól még semmin nem változtat.

– Igen. Talán így még többet tehet érte, mint akármelyikünk.

Azzal ott hagyta a „gurut”, aki nem volt ahhoz hozzászokva, hogy bárki is az engedélye nélkül távozzon tőle, most az egyszer viszont elnézte ezt a doktornőnek. Tényleg túllépett minden határt. Elárulta az alkalmazottját, a barátját… és kifacsarta Őt a végsőkig. Nem tudta mitévő legyen. A nyomozó, Hobbs meggyilkolásakor is a figyelem középpontjába került. Akkor egy teljes tárat lőtt a férfiba, most csak egy golyót, a fejbe. Vajon mi késztette erre? Tényleg Abigail halála? Biztos van rá elfogadható magyarázat ezen kívül. Dr. Bloomnak kellett, hogy igazat adjon. Most minden erejét abba kell fektetnie, hogy megvédje Willt, ha szükséges a rá váró hiénáktól. Megígérte neki, hogy vigyázz rá, de ha most magára hagyja egy esetleges tárgyaláson, akkor örökre elveszti Őt. Márpedig neki szüksége volt rá, csak az Ő képességeiben bízott, nem adta volna át másnak a munkát, még ha ezzel a férfi ép elméjűségével is játszott. Csak találjanak egy nyomot, egy indítékot, ami nem a lány halála miatt érzett bosszúról szól.

            Késő délután volt, amikor kopogtattak az ajtaján. Az egyik ügynök épp, hogy kitárta az ajtót, úgy mondta be az információt.

– Meg találtuk Freddie Loundst. A kihallgató helységben van, de nem hajlandó nyilatkozni, amíg nem kötünk vele vádalkut.

Jack felvont a szemöldökét. A nőt nem egyszer ítélték el hamis tanúzás és rágalmazás miatt. Mi lehet annyira súlyos az Ő esetében, ha vádalkut követel? Máris felkeltette az érdeklődését és sietve indult a riporternőhöz. Amikor belépett a terembe, Freddie a szokásos pökhendi és lenéző arckifejezéssel fogadta. Nagyon jól ismerte a törvényeket, talán túlságosan jól is, így nehéz volt rajta fogást találni. Mr. Crawfordnak felfordult a gyomra tőle, mindattól a mocsoktól, ami a nőből áradt, de muszáj volt pártatlannak lennie. De egy kis keménykedés, még soha senkinek nem ártott.

– Miss Lounds, értesítettek arról, hogy maga vádalkut követel. Még is milyen jogon tesz fel, ilyen követeléseket? Hisz magának lassan több priusza van, mint némely visszaeső bűnözőnek.

– Pontosan. Éppen ezért. Maguknak kell az információ, nekem a védelem. Nélkülem nem tudják összerakni a teljes történetet, igazam van? Nem lennék itt, ha nem lenne szükségük rám.

– Maga azért van itt, mert én ide hívattam. Nem mesélt még arról, hogy Gideon hogyan fogta el, hogy vette rá arra, hogy segédkezzen Dr. Chilton kibelezésénél. Akár bűnrészességgel is vádolhatnám, egy ember megcsonkításában. Ha nem értünk volna időben, a férfi a maga mulasztása miatt halt volna meg! Úgy hogy azt tanácsolom, kezdjen el beszélni.

Freddie hátra dőlt a széken és keresztbe fonta a karjait.

– Sajnálom Jack. Az ügyvédem és vádalku nélkül nem mondok semmit. Jogom van hallgatni.

Mr. Craword megdörgölte a száját. A saját kihallgató helységében lett tőrbe csalva. Tényleg engedjen a nőnek? Ha segíteni akar Willen, erre az egy személyre számíthatnak csak, aki ki tudja mit fog hazudni már megint. Másfelől nincs más választása, Dr. Chilton nem is biztos, hogy felépül, az állapota válságos, akár meg is halhat. A riporternő tényleg túlságosan tisztában volt a helyzetével.

– Ha megkapja, amit akar, akkor köteleznem kell arra, hogy soha, semmilyen formában nem hozhatja a nyilvánosságra a sztoriját. Nem érdekel, hogy milyen álnevet használ, hogy mire hivatkozik, börtönbe vetettem. Megértette?

A nő elégedetten elmosolyodott.

– Meg, Crawford ügynök.

– Hogyan rabolta el magát, Dr. Gideon?

– Felhívott mobilon, mint Dr. Paul Carruthers, hogy olvasta a cikkemet saját magáról. Én is ismertem az Ő cikkeit, remek alapanyagokat szolgáltatott mindig a gyilkosok megértéséhez. Írt is egy nagyszerű cikket, amiben Abelen keresztül vezette le a narcisztikus személyiségzavart. Azt hittem a férfi szökése miatt hívott, és Ő ezt meg is erősítette. Felkért, hogy írjunk egy közös cikket a Pszichológiai Abnormalitások című folyóiratnak. Ez egy igen komoly, elismert lap szakmai körökben, így természetesen nem mondtam nemet, amikor arra kért, hogy találkozunk.

– Korábban, beszélt már Dr. Carrutherssel?

– Nem, soha. Csak az írásait olvastam, így nem volt viszonyítási alapom.

– Mi történt, amikor oda ért a megbeszélt helyszínre?

– A doktor irodájához kellett mennem. Gideon már ott várt, a többit maga is tudja. Megkért, hogy írjak egy helyreállító cikket, és hogy mutassam meg a munkáságát mindenkinek, hogy felkeltse a figyelmét az igai hasfelmetszőnek.

– Honnan tudta, hogy nem Ő az?

– Kitisztult a tudata. Azt ugyan nem tudta, kicsoda is Ő maga, de azt tudta ki nem.

– Jól sejtem, hogy maga segített ebben? Miss Lounds, térjünk a lényegre. Miért kért vádalkut?

– Már elmondtam magának…

– Az okokat igen, de azt nem, hogy mi azaz információ, amit visszatart előlünk. Hallani akarom, hogy mit mondott Dr. Abel Gideonnak, amiért megölte Abigail Hobbsot. Maga tudja, nem igaz? Vallja be, de most rögtön!

A férfi egészen a nő arcába mászott, a normális távolságot teljesen mellőzve. Freddie félre fordította a fejét, de még így se tudott a súlyos alak elől elmenekülni. Amikor kinyitotta a csinos kis száját, akkor kellett volna gondolkodnia.

– Rendben, rendben elmondom… Gideon megkérdezte tőlem, hogy szerintem ki a hasfelmetsző? Mindketten tudtuk, hogy nem Ő az, a kérdés szimplán szakmai volt, oknyomozói…

– Kit mondott?

Mr. Crawford, egyenként préselte ki a szavakat a száján. A nőnek számtalan hajmeresztő feltételezését olvasta már, de volt közte olyan is, ami később igaznak bizonyult.

– Will Grahamet…

– Nem hallom!

– Will Grahamet! Őt tartom a cheasepaki hasfelmetszőnek, szerintem Ő állította ki a testeket.

– Ez nevetséges…

– Tényleg az, Jack? Egész nap gyilkosok fejével gondolkodik, statisztikailag az élen áll a pszchiopaták által végzett foglalkozásokon, és Ő végzi a gyilkosok profilozását. Tökéletes. Nem tudják elkapni, mert Ő soha nem fogja saját magára irányítani a reflektorfényt. Ezért ölte meg Dr. Gideont, mert Ő tudta az igazságot, és így sikerült neki örökre elhallgatatnia.

– Gratulálok, Miss Lounds.

– Igen, mihez? Az éles észjárásomhoz?

– Nem hittem volna, hogy valaha még meg tud lepni, és az eddigieknél nagyobb sületlenséget mondani, de sikerült. Elképesztő.

A nő csak fortyogva nézett a férfira. Az Ő felvetései nem sületlenségek, hanem színtiszta igazság.

– És mondja csak, ha Will Grahamnek adta az ajándékkosarat Abel, akkor miért ölte meg a Hobbs lányt? Nem áll össze a kép. Sántít a története.

– Miközben fegyvert szegezett nekem továbbra is…

– Ne dramatizáljon, kérem, nem a színpadon van. Csak a színtiszta lényeget.

– Megkérdezte, mi a gyenge pontja, hogy mivel tudná elugrasztani Őt, a bokorból?

– És maga rávágta, hogy Abigail Hobbs, igaz?

– Az olvasóim mindig az igazságot kapják meg tőlem…

A férfi arcán egy sötét árny suhant át, és egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy mit tenne a nővel, ha nem venné kamera, mindenegyes tettét.

– Most mégis mit tehettem volna, Jack? Fegyvert fogott rám és nekem válaszolnom kellett. Will Graham és Dr. Hannibal Lecter, mint a vérebek védték a lányt. Azt hittem, hogy az intézetben van, hogy ott nem eshet bántódása. Meg se fordult a fejemben, hogy esetleg megszökik. Gondolhatja, hogy nem mondtam volna a lány nevét, ha nem lettem volna benne egészen biztos, hogy nincs biztonságban.

– De, igen is hogy gondolom. Tudom, hogy a hírverésért semmitől sem riad vissza. Már megvolt a fejében a sztori igaz? A gyilkos és az áldozat nagy találkozása…

– Abigail Hobbs nem volt áldozat. Szerintem Ő is gyilkos volt.

– Áááá, szóval maga szerint gyilkos volt. Árulja már el nekem, hogy még is kire tippel, kit ölt meg?

– Nicholas Boylet. A fiú nem volt gyilkos. Rengeteggel készítettem már interjút, és tudom, hogy Ő nem volt az, ellentétben Abigailel.

– Ezért küldte rá Gideont? Hogy megtudja, a két gyilkos közül melyik öli meg egymást?

– Nem. Esküszöm, hogy nem hittem, hogy bántja a lányt. Én akartam megfejteni a titkot, addig interjúztatni Őt, amíg végre bevallja, hogy megölte Nicholast. Miért akartam volna megöletni, amikor közös könyvet írtunk?

– Hogy nagyobb haszon jusson magának.

– Tényleg ennyire felszínesnek tart, Jack?

– Nem is gondolja, hogy mennyire. Aztán, mi történt miután erre a két emberre irányította Abel figyelmét?

– Elvitt a csillagvizsgálóba és ott hagyott egyedül. Amikor visszajött, már készítette elő a műtős felszerelését és vele volt Dr. Chilton is. Még kába volt a kloroformtól, amikor elkezdte a műtétet. Engem kért meg, hogy lélegeztessem a doktort, amíg Ő elszökött. Figyelmeztet, hogy a férfi meghal, ha abba hagyom a pumpálást. Nem tudtam segítséget kérni, hiába hagyta nyitva az ajtót, a kommunikációs eszközeimet pedig elvitte. Nem hagytam ott Fredericket, ha túléli, az miattam lesz.

– Maga csak ne szenteskedjen, Miss Lounds. Tudok magáról mindent, és szerintem csak azért nem ment el, hogy a hős, és egyben mártír szerepben tündökölhessen. Kíváncsi volt a sztori végére, és mivel Gideon nem vitte magával, így ez az egy lehetősége maradt arra, hogy a tűz közelében maradhasson. Van még egy megválaszolatlan kérdés. Abel, mondott magának valamit a következő áldozatairól, vagy Dr. Bloomról?

– Nem említett semmit miután elment. Dr. Bloom pedig nem az Ő ötlete volt, hanem Frederické. Dr. Gideon mondta neki, hogy behatolt a fejébe, ezért úgy tartotta igazságosnak, ha Ő a zsigeribe hatol be. Dr. Chilton emlékeztette rá, hogy nem csak Ővolt, akik kezelték, és példaként felhozta Alanát. Mire a gyilkos megígérte neki, hogy sok embernek fog még hálát adni, ahogy neki is.

– Szóval azt mondja, hogy Dr. Chilton küldte oda Dr. Bloomhoz, maga pedig Abigal Hobbshoz.

– Nem küldtem én senkit, sehová. Magától ment.

– De maga adta tippet, igaz?

– Igen.

– Hálásan köszönöm, Miss Lounds.

Jack Crawford, a dupla falú tükör felé fordult.

– Vihetitek!

A riporternő kiborult és egyből üvölteni kezdett.

– Hogy micsoda? Vádalkut kötöttünk!

– Látja, itt van a probléma a maga írásaival. Nem figyel a részletekre, és szabadon értelmezi a szöveget. Azt mondtam, HA. Soha nem mondtam ki, hogy meg is kötöttük.

– Maga tőrbe csalt engemet! Hazudott nekem!

– Nem hazudtam, csak a saját igazamat kerestem, ahogy maga szokta. Üdvözlett a másik oldalról, Miss Lounds.

A két őr alig bírta megbilincselni, és elvinni, a még mindig rángatózó és sikoltozó nőt.

– Ezt nagyon megbánja Jack! Az ügyvédem keresni fogja magát!

– Remélem is.

            Amikor Freddie végre eltűnt, és nyugodtan le tudott ülni az asztalhoz, Mr. Crawford a fejét vakargatva gondolkodott. Miért akarta Frederick megöletni Alanát? Tényleg a sok hatása miatt, hogy mentse magát? Azt hitte, hogy sikerül másra terelnie magáról a figyelmet, amikor már beszíjazva a műtőasztalon várta az első vágást? Tényleg ennyire feldühítette a nő azzal, hogy Őt okolta azzal, hogy a gyilkos fejét gyakorlatilag átmosta és más tudatott adott neki, és a nővér halálát is az Ő lelkére akarta kenni? Csak akkor kaphat mindezekre választ, ha a doktor felébred. Miss Hobbs halálért egyértelműen Freddie Lounds okoskodása a felelős. Tudta jól, hogy hiába záratta zárkába a nőt, az úgy is legfeljebb pár napon belül szabadul és megússza az egészet. Nem tehet semmit, meg van kötve a keze. A felvetése, mi szerint Will Graham a gyilkos, nevetséges volt, de nem hogy segített volna a férfin, hanem csak tovább rontott az amúgy is rossz esélyein. Freddie szájából hihetőnek hangzik az, hogy azért lőtte fejbe a férfit, mert biztosra akart menni. El akarta pusztítani a földszínéről ezt a gyilkost. Ha nem lövi fejbe, vajon akkor tényleg megölte volna Dr. Bloomot? Hanniballal már akkor értek oda, amikor már lőtt. Ki tudja mi zajlott le előtte köztük. Csak van valami megoldás, gondolkodnia kell, hogyan segíthet a barátján.

            Visszament az irodájába és újra az akták fölé hajolt. Ha van bármi, ami a segítségükre lehet, akkor az itt van, ezek között a papírok között. Kezébe vette Gideon szökésén készült jegyzőkönyvet, és tudatosan, részletesen végig olvasta azt. A szeme megakadt egy adaton, és mérgében majdnem homlokon csapta magát, hogy felejthette ezt el. Hiszen Ő maga tartotta róla az eligazítást!

„Dr. Abel Gideon, miután végzett az örökkel, ellopta tőlük a fegyvereiket, és egy golyóálló mellényt.”

Itt volt előtte feketén-fehéren a megoldás. Ellopta a mellényt, de nem viselte. Will nem tudhatta, hogy nincs rajta, de az eligazítson Ő is ott volt, hallhatta az utasítást. Azért lőtt közelről, mert soha nem kapott rendes lövész kiképzést, nem lehetett biztos abban, hogy a lövés talál, ezért hogy megmentse Dr. Bloom és a saját életét, biztosra ment. Nincs jobb mentségük, de ezt el kell, hogy fogadják. Nem ítélhetik el, legfeljebb fegyelmit kaphat, de ki nem fogják rúgni. Elégedetten dőlt hátra a székében, ahogy sikerült erre a megállapításra jutnia. Újra sikerült neki. A nagy „guru” megvédte Őt, hogy továbbra is a segítségére legyen. Nem számított most már az, hogy Will kivel és mit csinál. Dr. Bloomal értett egyet, hogy ráfér egy kis szabadság, de csak a legújabb gyilkosságig. Akkor ugyanis, újra elő kell vennie a férfit, mindegy milyen áron, kinek a karmai közül. Mr. Graham az övé, és neki szüksége volt a tudására, arra hogy mellette álljon, amíg csak szellemileg képes. Hogy utána mi lesz vele, azt nem tudta. Örökké csak a jelenben élt, és csak azt nézte, mi a jó a munkájának. És Will Graham, nagyon jó volt a munkájának.