Murder Family 18. fejezet

18.

Bacon ridge natural area, Maryland

Will elképedve állt az erdő közepén. A fák között halványan besütött a déli napfény, a levegőt átjárta a tavasz félreismerhetetlen illata, és a természet ébredezni kezdett. Az előtte álló „fa” azonban nem tartozott a természetvédelmi területhez. Igazából, egy botanikus se sorolná a növények közé, csak a közte megbúvó növényzetet ismerné el. A fa törzse volt az, ami ellenvetést okozott. Egy emberből nőtt ki a fa szó szerint, a testét mezei-, erdei növények és virágok borították. A halál okának azonban nem ez tűnt elfogadható válasznak, hanem a törzsből kiálló számtalan nyílvessző. A valaha ember testéből elő-előbukkantak a fa ágai, amik a lábfejétől indultak és keresztülfutottak egészen a feje fölé nyújtott karokig, amiket az indák szoros csomóban fogtak össze, mintha összekötötték volna őket. Az ember eggyé vált a természettel és virágot hajtott. Az ujjak között a hatalmas ágak lombkoronába tömörültek és beborították az apró halvány rózsaszín virágok. Sakkura, cseresznye virág. Az egész a tavasz édes ígéretét árasztotta magából, a megújulást, Botticelli: La Primavera festményének a megelevenedett virágzó mása, igen mély üzenetekkel. Szinte megbabonázva nézte ezt a szépséget, és közel sem viszolygott attól, hogy egy hullát néz. Sokkal inkább érdekelte az, hogy a gyilkos mindezt hogyan vitte véghez.

A testbe tűzdelt növények, a koszorú a fejtetején, mind egy üzenetet közvetítettek. Aztán ahogy részletesebben kezdte el nézni a holttestet, feltűntek neki az égbe kiáltó dolgok. A test szinte meztelen volt, leszámítva a hófehér selyemből készült ágyékkötőt. A bőre ugyanolyan sápatag lehetett eredetileg, mint az övé, és az arc… a férfi enyhén borostás, sötét göndör hajú, valamikor ápoltabb külsővel, de a halála előtt nagy valószínűséggel fogva tartották és ezért az elhanyagoltság. A fején egy virágokból, gyümölcsökből álló „korona” díszelgett, gondosan elrendezve a fürtök között. A koszorú alapját olajág képezte, ebbe voltak „belefonva” a sötét karmazsin vörös rózsák, kardvirágok, amarillisz, bazsarózsa, őszirózsa, mind a sötétvörös és a fekete árnyaiban játszottak. Köztük helyenként fel-felbukkant egy-egy nyers búzaszál, és érett gránátalmák. Mint a rubintok szikráztak a megcsillanó napfényben, de a legfeltűnőbb mégis mindközül a középen elhelyezett apró kis madár koponya volt. Az ékszer, a halálcsókjával, tigrispinty tollakkal körülötte. Az egész színt, és életet vitt a sok fehérségbe, amitől az arc is rózsásabbnak hatott. Will legszívesebben az ujjaival végig simította volna a bársony puhaságú szirmokat, és képzeltben a saját fejére helyezte a koszorút. Bárki is készítette ezt a „művet”, az a végtelen rajongás és imádat, ami a szeretett személynek szólt, lenyűgözte őt. Jack Crawford vele ellentétben egy pillanatra sem állt meg, hogy „csodálja” a művet. Számára ez nem volt „szép”, csak egy pszichopata gyilkos legújabb „kiállítási tárgya”.

– Annyira magabiztos, hogy hányok. Mivel van dolgunk?

A két állandó törvényszéki nyomozója serényen dolgozott a holttesten, hogy a legtöbb mintát begyűjtsék még a helyszínen, mielőtt elmozdítanák azt. Brian Zeller és Jimmy Price szakmai szemmel lenyűgözőnek tartotta a „fát”, úgy érezték az ilyen pillanatok dobják fel igazán a napjukat, és ezek az esetek jelentették számukra az igazi kihívást.

– Szó szerint ideültették.

– Ezek élő gyökerek.

– Visszértágulata van. Átfűzte a sarkán, a lába alatt, a hasán, a törzsén és a karjain át, végül az ujjbegyein keresztül.

– Igen trükkös endoszkópikus műtéti módszereket követett. Tudta mit csinál, Jack. A növényeket utólag „növesztette” hozzá a testhez. A bőrön apró metszéseket ejtett egészen az alatta megbúvó vérerekig és az azokban csörgedező maradék nedvesség táplálta őket. Számított arra, hogy itt gyorsan megtalálják, és nem fognak elpusztulni a virágok. A beleket és a májat eltávolította, hogy legyen elég hely az ágaknak a fejlődésre. Nagyon büszke rá. Rengeteg időt fektetett bele és most azt akarja, hogy ünnepeljék. A kérdés csak az, hogy miért így állította ki a férfit?

Beverly a telefonnal a kezében sietett oda hozzájuk és a szokásos pattogós stílusában közölte a halott kilétét.

–Az áldozat neve Joseph Plowman. Elment nem rég egy hosszabb nyaralásra, azóta nem látta senki, de hivatalosan még nem kellett volna hazatérnie, ezért nem jelentették az eltűnését. Képviselő volt és aktivista. Habzó szájjal tüntetett a melegek jogai ellen, szerinte nem érdemlik meg az egyenjogú bánásmódot, és ezért minden alkalmat megragadott, hogy ezt hangoztassa. Szélsőséges keresztény nézeteket vallott, szerinte a homoszexualitás bűn és egyben betegség, amit gyógyítani és irtani kell. Meleg átnevelő táborokat hozatott létre, ahol akár elektrosokk alkalmazásával, de „jó útra térítik a pácienst”.

-A rohadék…

– Ezért állította ki úgy, mint Szent Sebestyént? Ez a melegek bosszúja lenne?

Mr. Graham csak rázta a fejét.

– Ne tévessze meg Jack. A Hasfelmetsző nem lett politikus, vagy melegjogi aktivista. Ez csak egy álca, amit a félrevezetésünkért csinált. Ez egy óda, egy szerelmi vallomás. A virágok voltak itt a lényeg, a többi csak csúfolódás a személyen, aki ellen elkövette. Megveti a nézetei miatt, lehet, hogy Mr. Plowman a saját meleg hajlamait akarta eltitkolni és ezért küzdött ennyire a homoszexuálisok ellen, hogy saját magát védje.

–Védje? Mitől?

- A megaláztatástól, az elutasítástól. Nyilván belé nevelték, hogy ez rossz, elítélendő dolog, és egész életét a saját vágyai elfojtásának szentelte. Azokon akart bosszút állni, akik szabadon tehették azt, amit Ő nem. A Hasfelmetsző üzenete sokkal árnyaltabb ennél. Ez a vers valakinek szól, akit ismer, akiért rajong és tisztel. Az illető elért valami fejlődést és Ő ezzel a „csokorral” fejezi ki a tiszteletét a másik iránt. Minden növény jelentéssel bír. A páfrány, a verbena, az elragadtatás, az elbűvölés jelképe, a pipacs érzékeny embert jelöl, de a szerelmünket, szeretetünket is jelezheti, a cseresznyevirág pedig a megújulás. Akinek készítette, nagy változásokon ment át, és Ő ezért büszke rá, és nem fél kimutatni. Ez a változás volt az, ami kivívta az Ő tiszteletét, szeretetét, szerelmét. Ezért fonta őket koszorúba. Őszirózsa a szerelem szimbóluma, finomság... csak téged szeretlek. Kardvirág: Erő, pompa, gyönyörűség. A kardvirág egyébként is fallikus alakzatú növény, a férfi princípium virága. Amarílisz: Büszkeség, költészet. A rózsák is ezt sugallják. A harangvirág a legnagyobb vallomás: Mindenem a tiéd, mindörökké tartó imádat. Nem lepődnék meg, ha a kis madár koponya, egy veszélyeztet, fajé lenne. Számára Ő egy ritka kincs, amit féltve gondozott, ahogyan ezt a fát is. A többi virág, az áldozatnak szól. A gúnyolódás tárgya, amiért az nem volt képes a változásra, az elfogadásra, akárcsak a halálneme, minden erre utal. A gólyahír a kegyetlenség, amit elkövetett a melegek ellen. A sármányvirág az ókori időkben általános gyógymódnak számított, amit vasfegyverek által okozott sebeknél, sérüléseknél alkalmaztak a csatákban. Azonban itt nem ez volt vele a szándéka. A név eredete a csészelevél alakjára utal, amely a lándzsa hegyére hasonlít. Nem kapott elég döfést, kevésnek találta a Hasfelmetsző azt a büntetést, amit kirótt erre az embere. Tudatos döntés volt végig, amit tett, kezdettől fogva meg volt a terve és azt vitte véghez. Pusztán a megfelelő időre várt.

– Arra, hogy a szeretője elérje a fejlődést?

– Nem vagyok benne biztos, hogy a szeretője, vagy, hogy viszonzott értékekről lenne szó. Ez a rajongás olyan mértékű, ami a legtöbb embernek félelmetes lenne, viszolyogtató. Az is lehet, hogy pusztán plátói érzelmekről beszélünk.

- És maga szerint ez egy férfi iránti szeretet? Egy homokossal van dolgunk?

–  Nem hiszem. Ez túl nyilvánvaló üzenet lenne a részéről és ezzel elárulná magát. Nyilván van tartva az összes erőszakra hajlamos homoszexuális, pláne azok, akik nemváltoztató műtétre jelentkeztek. Ne képzeljünk bele ennyire látványos dolgokat. Nem, akinek ezt írta, azzal tudatni akarta, hogy mennyire fontos is az önelfogadás. Szerelmes, és kitudja, hogy ez mire fogja sarkallni? Legjobb esetben nem ír több „szerelmes levelet”, de nem mernék rá megesküdni. Ha viszont viszonzatlanok lesznek az érzései, vagy szakítanak, az ég óvja az embereket, mert Ő nem fogja.

Újra végignézett az előtte álló fán, és nem tudta eldönteni, hogy térdre borulva csodálja, vagy remegjen a gondolattól, hogy ez az üzenet talán neki szól. Nem tudta levenni a tekintetét az arcról és mindazokról a jelekről, amik ordítottak felé, hogy ismeri a gyilkost.

***

Willnek az otthonába hazaérve csak egy vágya volt, inni egy jó erős whiskyt és elfelejteni mindent. A „fa” képe egész nap kísértette és nem tudta kiverni a fejéből. A teste remegett, érezte, ahogy a láz megint úrrá lesz rajta, de szüksége volt az alkoholra. Tisztában volt vele, hogy a whisky Aszpirin kombó fogja csak őt annyira ellazítani, hogy képes legyen aludni és kikapcsolni az agyát. Másnap reggel Minnesotába kell, hogy utazzon Abigail temetésére, és Ő kipihenten akart megjeleni, hogy utána tiszta fejjel megbeszélhesse Hanniballal a ma látottakat. Hiányzott neki a férfi, de tudta, hogy holnap majd úgy is látja, és addigra tisztábbak lesznek a gondolatai is. Most minden túl színes volt, túl élénk. Mindent megértett, a Hasfelmetsző indítékát, az üzenetét, ezek egyértelmű és világos jelzések voltak. A leghangosabb mégis az áldozat külseje volt számára, egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből, a vonások annyira hasonlatosak voltak az övéivel. Vajon tényleg ismeri a gyilkost? Ha igen akkor neki szólt a szerelmi vallomás, az óda. Megborzongott újra a gondolatra és egy húzásra megitta a whiskyt. Eltorzult a szája, ahogy a keserű tüzes víz lecsúszott a torkán, de már töltötte is a következőt. El akarta magában hallgattatni a kéretlen gondolatot, hogy ha tényleg neki szól a vallomás, akkor, ki azaz egyetlen személy, aki tud az átváltozásáról. Nem az nem lehet, nincs oka rá. Nincs indítéka. Szedd össze magadat Will! Agyadra ment a láz! Képtelenség!

A mellette felejtett mobilja élesen csörögni kezdett és ő zihálva nézett a kijelzőre. A vonzás törvénye, a másik megérezte, hogy szüksége volt rá. Gyorsan felhajtotta a második pohárt is, és a kézfejével megtörölve a száját vette fel a telefont.

–Hannibal.

A hangja valahonnan mélyről szólt, mintha nem is a sajátja lenne. Képes vagy vele beszélni miután az előbb még azt hitted, hogy Ő a Hasfelmetsző?

–Hello Will! A hangodból ítélve, olvastad a cikket…

A nyomozó megdörzsölte az arcát. Az internetre máris felkerült volna a legutolsó gyilkosság? A turisták, akik megtalálták a holttestet értesítették volna a sajtót? De a doktor emiatt miért hívta volna?

–Will?

–Ne haragudj, de milyen cikket?

– Oh, szóval akkor még sem… Sajnálatos tény, hogy nekem kell veled közölnöm. Miss Lounds megtudta, hogy holnap lesz Abigail temetése, és igen sajátságos módon akarja leróni a tiszteletét az elhunyt előtt.

– Már megint mit csinált az a rohadt szuka?!

A férfi vérnyomása egyből az egekbe szökött és elöntötte a düh. Az újságíró nő nem egyszer okozott neki fejtörést és bosszúságot, de ezzel most túlment minden határon.

–Fékezd az indulatjaidat William! Freddie pontosan ezt akarja, arra számít, hogy meggondolatlanul cselekszel vagy mondasz valamit az Ő jelenlétében, és akkor lecsaphat rád. Ne add meg neki ezt az örömet, ezzel csak rontanánk az amúgy is rossz helyzeten.

–Rendben, igazad van… Abigail tudja már?

–Sajnos, igen. A média felkapta a hírt és nagy port kavart. Nincs olyan hírportál, ahol nem ez lenne a téma.

–Szuper… Miért nem hagyják már békén?

Mr. Grahamből szinte kibukott a kérdés. Tudta jól, hogy a nevelt lányukat mennyire megviseli a dolog, hogy milyen megalázó és gyötrelmes volt idáig is az egész herce-hurca amivel őt, és a történteket kezelték, de ez… még a sírján is táncolni akarnak?

–Kérlek, csillapodj. Holnap együtt lehetek a temetés után, és elfelejtitek ezt az egészet.

–Igen, persze… Csak dühítő. 

–Minden csoda három napig tart csak. Ameddig nincs újabb csont, amin csámcsoghatnának, addig sajnos el kell viselnünk a minket ócsároló hangokat. Idd meg a kezedben tartott utolsó pohár whiskyt és feküdj le. Ne foglalkozz az ártó hangokkal.

Mr. Graham elmosolyodott egy pillanatra. A másik túl jól ismeri. A kezében lévő pohár ugyan üres volt, de elhatározta, hogy ha leteszi a telefont, tölt magának egy újabb italt.

–Rendben. Sikerült mindent elintézned Minnesotában? Sajnálom, hogy nem lehetek ott veled, szívesebben segítettem volna…

–Tudom Will, de ne aggódj. A legfontosabb most az, hogy holnapra összeszed magad és uralkodj a dühödön.

– Azt hittem szereted, ha nem rejtem el azt, aki vagyok…

– Tudod mennyire tisztelem mindazt, aki vagy, a lényedet, a valódat, azonban néha bölcsebb döntés azt a háttérbe szorítani és egy másik képet mutatni. Saját magadat veszélyeztetnéd azzal, ha most hagyod, hogy az érzelmeid vezessenek. Miss Lounds bármilyen eszközt képes bevetni, és ezt te is tudod. Ne adj neki még több okot a támadásra, azzal csak Ő kerekedne felül a csatában.

– Persze igazad van. Néha hajlamos vagyok megfeledkezni a külvilágról és arról, hogyan gondolkodnak mások.

–Az empátiád igen nagyfokú beleérzéssel jár, de ez egyben egy fal is. Képes vagy úgy gondolkodni, mint mások, de a te véleményed eltér az övékétől. Ezért is vagy különleges William! Tudom, ellenzem a birka szemléletet, de a báránybőrbe bújt farkas könnyebben el tud rejtőzni a nyájban, ha követi a juhok mozgását.

A férfi felnevetett a hasonlattól.

–Báránybőrbe bújt farkas lennék?

–Te vagy maga a bárány Will, és a bárány haragja a legveszélyesebb. Én óvakodnék a haragodtól és Miss Lounds is jobban tenné, ha gondosabban válogatná meg a szavait.

–De még mennyivel jobban tenné…

A keze összeszorult a pohár pereme körül és remegett.

–Azonban nem most jött el a bosszúd ideje. A harag rossz tanácsadó, és nem ez az a leszámolás, amit ígértél magadnak.

Mr. Graham kérdőn felvonta a szemöldökét.

–Miért, mit gondolsz milyen leszámolást ígértem magamnak?

–Letisztultat. A magány csendjében, ahol csak kettesben lennétek, és minden fenntartás nélkül szabadjára engedhetnéd a valódat, nem pedig árgus szemek előtt, akik mind arra várnak mikor teszel egy rossz lépést, hogy éhes hiénaként támadhassanak rád.

–Igen, igazad van. Egyszer úgy is beléfojtom a szót…

–Helyes, a megfelelő időben. De most a gyásznak van itt az ideje, és az elengedésnek. Pihenj, és később mindent megbeszélünk.

–Tudom… Jó éjt, holnap találkozunk. És Dr. Lecter!

–Igen William?

– Hiányzik a stressz oldó terápiája.

–Tudom. Jó éjt.

Azzal Hannibal bontotta a vonalat, a férfi pedig halkan kuncogva dőlt el egy pillanatra az ágyon. A társa hangja egy árnyalattal lett csak rekedtebb a megszokottnál, de neki ez is elég volt ahhoz, hogy tudja, mit érez igazából. Felállt, hogy egy újabb italt töltsön magának, aztán bekapcsolta a régi, elavult számítógépét. A gép kattogva indult el és ő addig a pohár tartalmát lötyögtette. Tudta jól, hogy a doktorra kellett volna inkább hallgatnia és nem foglalkozni semmivel csak aludni, de meg akarta nézni mit hazudozott össze az a ribanc. Ahogy a gépe végre betöltött, és megjelent előtte az oldal, a keze összeszorult a csorba kristálypohár körül.

A minnesotai gébics fiókája

            Ahogy korábbi cikkeimben olvashatták, Miss Abigail Hobbs nekem egy igazi rejtély volt, egy olyan felfedezni való titok, ami sokkal többet jelent, mint azt kifelé mutatta. A fiatalhölgy bizalmába férkőzve írtuk közösen az életét feltáró könyvet, ám azt sajnos nem tudtuk befejezni. Miss Hobbsot ugyanis Dr. Abel Gideon brutális kegyetlenséggel megölte, és meg nem erősített források szerint el is fogyasztotta. A doktort soha nem tudták felelősségre vonni, - miután engemet fogva tartott és megkért, hogy mentsem meg Dr. Chilton életét -, ugyanis Mr. Will Graham kihallgatás nélkül, közvetlen közelről fejbe lőtte őt. De miért járt el így? Mr. Graham nem hivatalosan kinevezett FBI ügynök, a pszichológiai teszteken megbukott, és épp ezért soha nem kaphatott kiképzést. A labilis idegállapotáról már korábban is volt alkalmam meggyőződni, amikor is megfenyegetett azzal, hogy ne idegesítsek fel egy olyan embert, aki idézem: „egész nap emberek megölésén gondolkodik”.  És Ő újra gyilkolt. Az áldozata a sorozat gyilkos Dr. Gideon volt, de felmerül a kérdés, mennyire személyes indokok vezették? A nyomozó és Dr. Hannibal Lecter mindig is féltve őrizték Miss Hobbsot, de mint azt a később előkerült bizonyítékok alátámasztják, több fűzte őket egymáshoz pusztán atyai védelmezésnél. Miss Hobbs ugyanis titkolta a saját kilétét, egyedül Dr. Gideon tudhatta mit tett a lány valójában, de őt elhallgatták. Az FBI eltusolta az ügyet, mondván, hogy Mr. Graham helyesen járt el. De vajon miben hazudtak még? Az ügynökség engem is aljas módon tőrbe csalt és börtönbe zárt, pusztán azért mert megvédtem Dr. Chilton életét azzal, hogy nem hagytam ott meghalni a férfit és nem értesítettem őket. Ha ezért képesek voltak zárkába záratni, akkor vajon hány ember sínylődik bent még, akár ártatlanul? Tényleg ennyire hazugok lennének? Kiket húztak még csőbe, rajtam kívül? De térjünk vissza a témánkhoz. Kicsoda is Abigail Hobbs, és miért gondolom azt, hogy az FBI, de legalábbis Will Graham végig tudta, hogy mit tett és titkolták az egészet, védték a lányt, akinek most dísztemetést rendeznek, mint valami hősi halottnak, holott nem volt más, csak egy közönséges gyilkos.

                Miss Abigail Hobbs 1998. Februárjában látta meg a világot a minnesotai Bloomingtoban. Egyke gyerek volt, a szülei dolgos, munkás emberek, az apja építkezéseken dolgozott, az anya könyvelő volt.  Az édesapát mindig is vonzotta a vadászat sportja, amit készséggel osztott meg a lányával, aki fogékonyságot mutatott a hobbi iránt. A szadisták, pszichopaták egyik ismert jellemzője, hogy szeretnek állatokat kínozni, innen is látszik, hogy a családban milyen hajlamok uralkodtak. A fiatalhölgy nem tűnt ki az osztálytársai közül, senki sem tudta micsoda szörnyeteg, és milyen sötét titkot is hordoz magában. Garett Jacob Hobbs volt a Minnesotai Gébics, és a lánya, az utolsó áldozat, -ahogy ő hívta magát-, volt az, aki felbujtotta őt a gyilkosságokra. Nem hiába, az apja mindig olyan lányokat keresett áldozatul, akik rá hasonlítottak, így átélhette általuk azt az örömet, átszellemülést, amit a lányával nem tett meg. Őt nem ölte meg, helyette nyolc másik ártatlan, fiatal lányt. És mi a közös bennük a külső jegyeken kívül? Mind találkozott a „fiókával” aki kiszemelte őket maguknak az egyetemeken, és követte őket. A vonatra együtt szálltak fel, oda ült melléjük, beszélgettek, a bizalmukba férkőzött és kifaggatta őket, mikor lesznek egyedül, hogy akkor az apja lecsaphasson rájuk. Miss Hobbs végig tudatában volt annak mi fog történi a lányokkal, és ő még se mondott nemet, soha nem mondta egyiknek sem, hogy meneküljön, vagy hívja a rendőrséget. Joggal teszi fel a kedves olvasó a kérdést, miért? A válasz egyszerűbb, mint azt gondolnánk. Azért mert élvezte. Számára nem volt több egyik sem, mint azok a szarvasok, akiket levadásztak az apjával. Nem volt egy olyan részük sem a lányoknak, amit nem használtak volna fel, ezzel tökéletesen eltűntetve minden bizonyítékot maguk után. A húsukat megették, a hajukból párna töltet csináltak, a csontokból enyvet főztek, vagy kifaragták őket. És ez a megátalkodott nőszemély képes volt mosollyal az arcán végig csinálni az egészet. A kórházban megtörten zokogott, hogy ő micsoda áldozat és rémálmai voltak a lányok miatt, akiket az apja ölt meg. Nekem is rémálmaim lennének ilyen múlt mellett.  Legelső találkozásunkkor is gyanús volt nekem, de Nicholas Boyle halála után egyértelművé vált, hogy ő egy gyilkos. Rengeteget interjúvoltam meg, és a lenéző pökhendisége elárulta, hogy ő is az. Az őrület fénye csillogott a szemeiben ugyanaz, mint az ő „védőangyaláéban” Will Grahamében.

                Nem tartom kizártnak, hogy a két elmebeteg gyilkos tudott végig mindenről, és egymást védelmezték. Hiszen ki lenne jobb védelmező, egy FBI-osnál? Nem érdekes, hogy egyszerre derült ki Miss Hobbsról az igazság, és Dr. Gideon halála? Vajon mit tudhatott a doktor, amiért tárgyalás nélkül meg kellett halnia egy labilis nyomozó keze által? Egy ilyen embernek nem szabadna fegyvert adni a kezébe, közveszélyes. Vajon mi késztette őt arra, hogy temetést rendezzen egy ilyen gusztustalan kannibálnak?

Én, mint büszke amerikai polgár, nem tudok elsiklani a tény felett, hogy egy ilyen embert rendes köztemetőbe temessenek. Egy olyan helyre ahol kitudja hány felmenőnket temették el, de biztos vagyok benne, hogy Cassie Boyle forog a sírjában, amiért egy temetőbe kerül a gyilkosával. Én ezt nem fogom szó nélkül hagyni, és ha Ön is büszke amerikai polgár mint én, ha maga is egyet ért velem, hogy az igazságszolgáltatás vak, igazságtalan és erkölcstelen, ahol hagyják, hogy egy pszichopata, közveszélyes ember, fegyvert használhasson és eljárjon a hatóságok nevében, akkor Önnek is ott a helye velem a minnesotai Szent Antal temetőben szombaton délelőtt tíz órakor. Bojkottáljuk együtt ennek a gyilkosnak a temetését, és gyászoljuk inkább a szerencsétlen áldozatokat. Nyújtsunk segítő kezet a lányok családjainak.

Freddie Lounds

A kristály csilingelve tört szét, ahogy padlót ért. Will zihált a dühtől a kutyák pedig szűkölve néztek rá, és az ijedségtől nyüszítve húzódtak a kosaraikba. A férfit ez kijózanította és letérdelt közéjük, hogy megnyugtassa őket, majd összeszedte a földhöz vágott pohár szilánkjait. Részeg volt, és végtelenül dühös. Nem akart belegondolni, hogy ha tényleg eltemetnék Abigailt, ha a lány nem élne, akkor mit tenne azzal a nővel. Randall Tierhez szinte kegyes volt, hozzá képest. A testét újabb lázgörcs járta át és jobbnak látta, ha megpróbál lefeküdni és aludni. Utoljára kiengedte a kutyákat majd miután kiszellőztette a fejét, nyakáig húzta a takarót és várta a megváltó sötétséget, ami elárasztja és nyugalmat hoz.